• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg


A jövő városa tábor egy komplex tábor, amely során a gyerekek megtanulhatják a 3D nyomtatás, robotika, programozás alapjait, miközben a jövő városáról gondolkodnak.

Az öt napos napközis tábor során fokozatosan ismerhették meg egy város működését és modellezhették is azt. A tervezés és kivitelezés során társadalmi problémákkal találkozhattak és kerestek rá megoldásokat olyan kérdésekre, mint a környezettudatos várostervezés, zöld energetika, modern oktatás. A tábor másik erőssége, hogy a gyerekeknek közös döntéseket kellet hozniuk, fejlődött vitakultúrájuk, a tervezés során pedig kiélhették fantáziájukat, erősödhetett bennük környezettudatosság. 
Komplexitása, és egymásra építkező mivolta okán fix csapattal lett volna szerencsésebb dolgozni, de végül nem mindenkiben volt kellő kitartás. Az újonnan csatlakozó gyerekek is könnyen bekapcsolódtak az alkotói folyamatba. A résztvevők Mónosbélből és Egercsehiből érkeztek. A tábor Egerben a Bornemissza Gergely Szakképző Iskola 3D nyomtatásra specializálódott laborjában zajlott 2022. július 18 és 22 között.  Két oktató és egy animátor koordinálta a munkát. 

Az első napon a gyerekek megismerkedtek a műhelykörnyezettel, tetszettek nekik a nagy 3D nyomtatók és élvezték, hogy külön laptopot használhattak munkájukhoz. Elkezdődött a közös gondolkodás a jövőbeni városukról, melynél maguk találták ki, hogy mikor és hol lesz, valamint ki kellett találniuk, hogy egy város működéséhez milyen fontos területek szükségesek. Mindenkinek felelősséget kellett vállalnia egyért. Így lett energetikai biztosunk, lakhatási koordinátorunk, élelmezési felelősünk, oktatási biztosunk és természetesen a sport sem maradhatott ki.
  
A második napon megismerhették magát a 3D nyomtató programot, a Makerboxot, ami egy rendkívül praktikus, a logikát kiválóan fejlesztő program. Ennek segítségével kezdték el tervezni a saját felelősségi területüknek megfelelő épületüket. Illetve ekkor kerültek ki a polgármester jelöltek is, akinek másnapra egy programmal kellett készülniük.
 
A harmadik nap a kampánybeszédekkel kezdődött. Érdekes volt megfigyelni, hogy a kampánybeszédek miként tükrözik a gyerekek értékrendjét. Egy jelölt visszalépett, a két induló közül nagy fölénnyel egy Mónosbéli kislány nyert. Innentől kezdve ő adhatott nevet a városnak, és az esetleges vitás kérdésekben ő volt a mérleg nyelve. Továbbá, ekkor ismerkedhettek meg a mikrochippel és ennek programozásával is. A későbbiekben ezek biztosították a város fényforrásait.
 
A negyedik napon elkezdtek megépülni a 3D nyomtató segítségével az épületek, ami nagyon izgalmas látvány volt mindenki számára. Hexatáblákon épültek a városok, a zöldfelületek, tavak és patakok. Egyre jobban formálódott a városkép, melynek a neve is megszületett: Love City.
 
A befejező napon, már csak apróbb simításokra került sor. Megszülettek a jövő járművei, állatokkal népesült be a város. Végül átadásra került a kész műalkotás. Saját alkotását mindenki hazavihette emlékül. Elmondható, hogy a gyerekek hasznos tudással és élményekkel gazdagodtak.

       
Vass Veronika
pszichológus

Weboldalunkon sütiket használunk

A hmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.