Verpeléti Lakásotthon

Lakásotthonunk Egertől 18 km-re, Verpeléten helyezkedik el. A falu központjában a buszállomástól pár méterre található az otthonunk, mely egy szép, emeletes családi ház, négy szobával, egy nappalival és két fürdőszobával. 10 különböző korú gyermek lakik itt, akik óvodába vagy iskolába járnak. Sokan közülük Egerbe, de van, aki a helyi általános iskolába jár. Nagy kert található a ház körül, melyet a gyerekekkel közösen szoktunk megművelni. Tavasztól egészen őszig rengeteg gyümölcs és konyhakerti növény terem (cseresznye, meggy, eper, borsó, répa stb.). Amikor a gyümölcsök elkezdenek érni, mindenki rájár, mert annyira ellenállhatatlanul csalogatja az embert.

A nagy kert számos lehetőséget kínál a szabadidő eltöltésére, a kicsiknek van homokozó, hinta, füves terület, ahol labdázni tudnak. Bográcsozni is szoktunk, ilyenkor a tűz köré ülve készítjük elő a hozzávalókat. Figyelemmel kísérjük és aktívan részt veszünk a falu rendezvényein: mint például a majálison, falunapon, búcsúban. Verpelét határában található egy tó, ahová szívesen járunk piknikezni. A fiúk kedvtelésből horgászni szoktak, a lányok pedig főznek a felnőttekkel együtt.

A házban hat felnőtt dolgozik, akik mindent megtesznek azért, hogy minél nyugodtabb és családiasabb legyen az otthon légköre.

A gyerekek is nagymértékben hozzájárulnak ehhez, sokszor besegítenek a házimunkákba. Megtanulnak főzni, mosni, takarítani, hogy mire ők is felnőttek lesznek és családot alapítanak, nyugodt, szép környezetet tudjanak biztosítani gyermekeiknek.

Ügyelünk arra, hogy minden ünnep előtt a házunk is megfelelő díszbe öltözzön (pl: farsang, húsvét, karácsony). Ilyenkor összeül mindenki és megtervezzük a ház dekorációját, melyet közösen el is készítünk. Ezzel hangulatosabbá, otthonosabbá varázsoljuk a mindennapjaink színterét.

Weboldalunkon sütiket használunk

A hmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.