• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

2022.07.30-án került sor Budapesten a Budapest Park rendezésében egy nagy volumenű zenés rendezvényre, melyen a CIB Bank jóvoltából részt tudtunk venni.

Ez egy rendkívül nagyvonalú felajánlás volt, mivel a belépőket és teljes körű utazást biztosították a részünkre. 
A gyerekek 4 órakor már türelmetlenül várták, az indulást, de néhányan  kicsit félénkek voltak a nagy tömeg miatt, hiszen még soha nem voltak olyan helyen, ahol ennyi ember lett volna. 
Érkezésünk előtt még a sofőrünk tett egy nagyobb kört a fővárosban, melynek során fővárosunk néhány nevezetességét nézhettünk meg, -  a Hősök terét, templomokat,  múzeumokat.
A koncert kezdése csúszott, melyet kisebb türelmetlenség fogadott, addig ittunk egy frissítőt, és felderítettük a helyet. 
Soha ilyen élményben nem volt még részünk!
Manuel kezdte a koncertet, aki rendkívül jó zenei, és show anyagot adott elő.  Már az első zenénél táncra perdültek a lányok, a fiúk is élvezték az előadást. 
Drónok repkedtek felettünk, és egy egész stáblista kamerázott, és fotózták tömeget. 
ByeAlex fellépése rendkívül látványos volt, mivel ekkorra már besötétedett, a fények, a füst és egyéb látványelemek olyan hangulatot teremtettek, ami igazán varázslatos volt. 
21:30-kor azonban számunkra véget ért a koncert, mivel 22:00-tól tizenhat éven aluliaknak már nem lehetett a helyszínen tartózkodni. 
Összességében ez egy rendkívül jól sikerült buli volt, mely maradandó élményekkel gazdagította gyermekeinket. Ügyesek, szófogadóak voltak, mert megértették, hogy nagyon nehéz egymásra figyelni, együtt maradni ekkora tömegben. 
Fantasztikus napunk volt, melyet a CIB Bank dolgozóinak köszönhetünk! Elmondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy támogatásukkal részt vehettünk ezen a koncerten!

Nagyné Matula Márta - csoportvezető

Weboldalunkon sütiket használunk

A hmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.