• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A Mónosbéli Gyermekotthon közösen ünnepelt a Mónosbéli Lakásotthonnal 2023. február 23. napon a farsangi mulatságon.  

Meghívott vendégeink Varga Sándorné Mónosbél polgármestere, Nyesőné Maksa Erika intézményvezető és Dömök László tanár úr voltak, akiket felkértünk a jelmezbemutató zsűrizésére is.

A gyerekek és a nevelők is nagy izgalommal készültek az eseményre.

A megnyitó után rövid farsangi verseket adtak elő a kisebb gyerekek. Ezt követően a Csinadratta cikusz produkcióját láthattuk, majd táncos produkciót és a 4-es csoport focistáinak táncos bemutatóját nézhettük meg. Ezt követte a jelmezes felvonulás.

A bemutató után a három legjobb jelmezes díjat kapott. Az első helyezést a kukacos alma, a második helyezést a bohócok, a harmadik helyezést a bukott angyal érte el. Külön díjban a kismackó részesült. A gyermekeket ajándékcsomagokkal díjaztuk.

A program további részében izgalmas vetélkedő várta a gyerekeket, amiben képkirakás, tánc, szókereső, fánkevő verseny is szerepelt.

Weboldalunkon sütiket használunk

A hmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.