• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

Tegyél Jót Tábor
Balatonfenyves

2022. augusztus 1-5.

A Szülők Háza Alapítvány szervezésében volt lehetőségünk 5 napot eltölteni a Balatonnál 13 gondozott gyermekünkkel.

1.nap
A szállásunk egy ifjúsági szállóhoz hasonlított, hatalmas udvarral, kerttel. Amikor megérkeztünk a szobákat elfoglaltuk, majd elmentünk a közeli étterembe ebédelni, ami kb. 5-10 perc sétára volt a szállástól. Ebéd után mindenki át öltözött fürdőruhába és kisétáltunk a Balaton partra, ami szintén pár perc sétára volt. A vacsora után a Szülők Háza Alapítvány alapítója, Kemény Dénes megnyitotta a tábort és a gyermekeknek volt lehetőségük kérdéseket feltenni neki. Ezután elkészítettük a tábor zászlóját, majd mindenki pihenni tért. 

2.nap
A második nap is mozgalmasan, izgalommal telve telt. A délelőttöt a parton töltöttük, hajókáztunk a Balatonon. Valakinek most volt erre először lehetősége és nagyon tetszett neki. Ebéd után visszamentünk a szállásra, ahol már várt minket Nyári Károly és Nyári Alíz, akik egy fergeteges hangulatú koncerttel készültek nekünk. Az este folyamán Baranyi Béla, a Kékfény című műsor riportere egy érdekes bűnmegelőzési előadást tartott a gyerekeknek. Este pedig nyársalás volt a program. 

3.nap
A 3. nap is aktívan telt. A délelőtt folyamán a csapat egyik fele ingyenes szemvizsgálaton vett részt a GrandVision jóvoltából. Akinek szüksége van rá, az szemüveget fog kapni, napszemüveget pedig mindenki választhatott magának. A társaság másik fele ez idő alatt pedig SUP oktatáson vett részt, majd a gyakorlatban is kipróbálhatta ezt a vízi sportot. Délután a csapatok váltották egymást, aki délelőtt szemvizsgálaton vett részt, az délután a parton gyakorolhatta a SUP-ozást. Az este folyamán kisétáltunk a partra és onnan néztük, ahogy lemegy a Nap, majd fagylaltot ettünk, aki nem akart fagyizni, az jégkását választhatott magának. Tökéletes zárása volt ennek a napnak. 

4. nap
Az utolsó előtti napot jórészt a parton töltöttük. Vizibiciklizéssel telt a nap. A partra kilátogatott Kemény Dénes, akitől autogramot kérhettek a gyerekek. Ezután kezdetét vette a lázas készülődés a T-faktorra, ami este került megrendezésre. A gyermekek oklevelet kaptak, egy közös produkcióval is készültek, majd akinek volt kedve egyéni vagy csoportos énekkel, tánccal mutathatta be, hogy milyen ügyes, tehetséges. Tőlünk 3 lány adott elő egy saját maguk által összeállított koreográfiát, majd az egyik fiú énekelt egy nagyon szép spanyol dalt. Az egyik zsűritag fel is fedezte őket, az este folyamán interjú készült velük.  A napot este 11-ig tartó bulival zártuk. 

5. nap
Elérkezett az utolsó nap. Még egy utolsót csobbanhattunk a Balatonban, megebédeltünk, elbúcsúztunk és indultunk haza. Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük, jövőre újra találkozunk majd. 

Viszokai Bettina
csoportvezető

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A hmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.